2012. május 12., szombat

Teszt: HTC 7 Mozart


 Bevezető

A HTC már öreg motorosnak számít a Windowsos telefonok terén. Ám amikor a Microsoft bemutatta a Windows Phone 7-et, több gyártó is elkezdte gyártani. Mivel a Microsoft kikötései szerint nem szerkeszthetik át az operációs rendszert úgy mint például az Androidnál, ezért a HTC inkább a multimédiára feküdt rá.




A Microsoft Magyarország-tól  kapott készülék teljes felszereltséggel (doboz, headset, töltő,leírások) érkezett. A dobozon is látszik hogy a készüléket a zeneszeretők kedvére is csinálták, hiszen a telefon körül egy fejhallgató van "rajzolva".


Külső

Mint már a legtöbb HTC, ez a készülék is egyetlen darabból kialakított fém házkeret. Csak a tetején a kamera résznél és az aljánál ahol az akksi kiszedhető, ott puha kellemes tapintású műanyag található. Szép, jól összerakott készülék lett. A vastagsága, bár inkább vékonysága megfelelő. A kézben teljesen jól elfér. Az előlapot szinte teljesen a 3,7 hüvelykes kijelző teríti be, aminek a felbontása 480 x 800 pixel. Az S-LCD színei élénkek. A betekintési szög nem túl nagy, viszont jól használható.



Hátul található a 8 megapixeles kamera, ami azért érdekes mert ez a telefon az első ami Windows Phone 7 operációs rendszert futtat és ilyen minőségi a kamerája. A kamera mellett találjuk a Xenon vakut aminek sötétben lévő fotózáskor igen nagy hasznát vehetjük. Az optika alatt található egy nagy hangszóró ami SRS Surround és Dolby Digital hangtechnológiával dolgozik. Az alján láthatunk egy kis leszedhető részt. Ha ezt lehúzzuk kivehetjük az akkut és a SIM kártyát. A micro-sd kártyafoglalatot  hiába keressük, hiszen a készülék nem bővíthető, mivel alapból 8GB tárhellyel rendelkezik.

Hardver, szoftver

A Windows Phone 7 egy különleges rendszer. Mivel a Microsoft megadott egy úgymond alap rendszer hardverkövetelményt, ezért a szoftver nem is nagyon akad. A készülékben egy 1 GHz-es, egészen pontosan a Qualcomm Snapdragon QSD8250 processzor teszi a dolgát. Hozzá még egy 576 MB-nyi RAM és kapunk még 512 MB ROM-ot is. Mint már említettem a tesztkészülék 8GB-os memóriával rendelkezik, ám kapható 16 GB-os verzióban is, ha valaki nagyobb tárhelyet venne igénybe.
HTC mozart

A rendszer egész jól sikerült, bár a HTC szereti átalakítani a szoftvereket itt azonban nem tudott túlságosan belenyúlni a Microsoft követelményei miatt. Helyette kaptunk pár hasznos funkciót,szoftvert. Kezdjük is rögtön a HTC Hub nevű applikációval ami elég hasznos tud lenni. Az alkalmazás tele van animációkkal mint ahogy azt a HTC-től megszokhattuk. A HTC-nek van ebben egy saját alkalmazásbolt szerűség ami szinte ugyanolyan mint a marketplace. Vannak olyan programok rajta miket például a marketplace-ben nem is láttam.
HTC Mozart

A Microsoft saját "áruháza" a már említett marketplace nagyon jól használható. A kínálat egyre csak bővül hiszen nemrég jelent meg a Viber, a Skype teljes verziója ami azt jelenti hogy a komolyabb cégek is elkezdték feltenni a szoftvereiket. Bár egy-két applikációnak még hiányát éreztem.

Multimédia

Ebben a készülékben különösen ügyeltek a multimédiára hiszen, nem véletlenül Mozart a  neve a készüléknek. A kamerának a minősége szerintem átlagon felüli, számítógépen nézve a képek tiszták,élesek. A videó minősége közepes. A készülék 720p-ben tud felvenni mozgóképet  de sajnos a sebesség csupán 15 fps és az élesség itt is nagyon gyenge, pedig folyamatos autofókusszal rögzít.

HTC Mozart


Viszont hibák ide, a zenei részhez is becsúsztak például a hangszóró hangja tényleg jó meg szép, de ha maximimon van a hangerő néha berezzen és nem olyan élvezetes. A készülékbe van rádió is aminek elég egyszerű a kezelése, mint a zenelejátszó programnak. Tipikus WP7 letisztult, és okosan van tervezve.







Üzemidő, Összegzés

A készüléket egy 1300 mAh-s akku látja el energiával ami lehetett volna több is. Hiszen nap végén már jelez hogy tegyük fel töltőre.  Ha viszont komolyabban használjuk a gépet,akkor körülbelül 2 órával bír kevesebbet. Azonban a HTC gondolkodott és tett bele egy szoftvert amivel akár több órát megtakaríthatunk.


 Úgy gondolom hogy a HTC egész jó telefont tett le az asztalra, azonban becsúsztak hibák is ami kissé zavaró. Összességében a mostani 60-70 ezer forintos árához képest, aki szeretne egy jó multimédiával rendelkező Windows Phone 7 operációs rendszerrel rendelkező telefont szerintem megéri.

A tesztkészülékért köszönet a Microsoft Magyarországnak.
A képernyőfotókért köszönet a www.mobilarena.hu-nak. 
Ha tetszett  a cikk oszd meg Facebookon, Twitteren vagy Google+-on.

2 megjegyzés:

  1. Nekem akkor sem kellene Windows mobil. Akkor inkább android.
    :-)
    vagy blackberry
    :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát,te tudod.Én élvezettel használom a win7 mobilt és teljesen meg vagyok elégedve vele.Kiváncsi volnék próbáltad-e vagy csak úgy mondod,élből hogy nem kell...

      Törlés